Ó ti, akik ágyatokban gonoszságot terveztek, gaztetteket forgattok a fejetekben éjjelente, s mihelyt megvirrad, véghez is viszitek, mert van hatalmatok rá!
Megkívánjátok a szomszéd földjét, és el is veszitek tőle, vagy a házát, és meg is szerzitek, nyomorgatjátok a gazdát és a családját, kiforgatjátok vagyonából az embert, megfosztjátok örökségétől.
Ezért azt üzeni nektek az Örökkévaló: „Nézzétek, most én is rosszat tervezek e nemzetség ellen, amelyet el nem kerülhettek! Ne hordjátok fenn az orrotokat, mert most valóban rátok zúdul a veszedelem!
Akkor majd rólatok vesznek példázatot, és jajgatva éneklik ezt a siratóéneket: »Végünk van, jaj, végünk van! Egészen tönkrementünk! Népünk örökségét elvette tőlünk az Örökkévaló, és másnak adta. Földünket idegenek osztják föl maguk között.«
Bizony, mikor eljön az ideje, hogy az Örökkévaló népe a saját földjét visszakapja, nektek már nem lesz utódotok, akinek kimérhetnék örökségét Izráel közösségében!”
Vajon Isten elítélte Jákób családját? Ilyen türelmetlen az Örökkévaló? Ilyenek az ő tettei? Vajon nem hasznára vannak-e szavaim annak, aki igazságosan él?
Ezért hát keljetek föl, messzire kell mennetek, nincs ezen a földön maradásotok! Bűneitek tisztátalanná tették e földet, és rettenetes pusztulást hoznak rá!
„Mégis összegyűjtelek, Jákób népe, biztosan egybegyűjtelek! Izráel maradékát mindenestül összegyűjtöm én! Összeterelem őket, mint juhokat a karámba, mint nyájamat a legelőn. Zajongva nyüzsög majd a sokaság: az emberek nyája.