Mihelyt pedig a látomást látta, azonnal igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük, hogy odahívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangéliomot.
És szombatnapon ki mentünk a városon kívül egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak a zsidók és leülve, prédikáltunk az egybegyűlt asszonyoknak.
És egy Lidia nevű, Tiatira városából való istenfélő bíborárus asszony hallgatott ránk. Ennek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen azokra, amiket Pál mondott.
Mikor pedig megkeresztelkedett egész házanépével együtt, kért minket: Ha az Úr hű tanítványának ítéltetek engem, jertek az én házamba és maradjatok ott. És unszolt minket.
Történt pedig, hogy mikor az imádkozás helyére mentünk, egy rabszolgaleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt és jövendőmondásával nagy hasznot hajtott gazdáinak.
Ezt pedig több napon át művelte. Pált azonban bosszantotta ez és hátrafordulva, így szólt a léleknek: Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle. És kiment abban az órában.
És miután az őr felriadt és látta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, meg akarta magát ölni, mert azt gondolta, hogy a foglyok megszöktek.
Pál azonban azt mondta nekik: Megbotoztak minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott mi római polgárok vagyunk, és börtönbe vetettek. Most aztán titokban akarnak minket eltávolítani? Nem úgy, hanem jöjjenek ők maguk és vezessenek ki minket.