Nemes Félix, hogy általad nagy békességhez jutottunk és gondoskodásod folytán helyes intézkedések történtek e nép érdekében, ezt mi minden tekintetben és mindenütt teljes hálával ismerjük el.
Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez az ember maga a pestis és meghasonlást támaszt a földkerekségen levő valamennyi zsidó között és feje a názáretiek eretnekségének.
Amikor a helytartó intett Pálnak, hogy beszéljen, ő így felelt: Mivel tudom, hogy te sok esztendő óta bírája vagy ennek a népnek, nagyobb bátorsággal védekezem a magam ügyében.
Azt azonban megvallom neked, hogy én ama tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint aki hiszek mindabban, ami a törvényben és a prófétákban meg van írva.
De Félix elhalasztotta ügyüket, mivel pontos tudomása volt erről a tanításról és azt mondta: Mikor Liziás ezredes lejön, akkor fogok dönteni ügyetekben.
És megparancsolta a századosnak, hogy Pált őrizzék, de enyhébb fogságban legyen és hozzátartozói közül senkit se tiltsanak el attól, hogy szolgáljon neki.
Néhány nap múlva pedig Félix megjelent feleségével, Druzillával, aki zsidó származású volt, maga elé hívatta Pált és meghallgatta őt a Krisztusban való hit felől.
De mikor az igazságról, az önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémülve, ezt mondta: Most menj el, de mikor alkalmam lesz, magamhoz hívatlak.
Egyszersmind pedig azt is remélte, hogy Pál pénzt ad neki. Ezért gyakrabban magához hivatta és elbeszélgetett vele. (A 26. versben egyes kéziratok az első mondat végén hozzáteszik: hogy őt szabadon bocsássa)