hanem, noha előbb szenvedtünk és bántalmaztattunk is, mint tudjátok, Filippiben, bátorságot vettünk magunknak a mi Istenünkben, hogy köztetek hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással.
hanem amint méltatott minket az Isten, hogy az evangéliummal megbízzon, úgy beszélünk, nem úgy, hogy embereknek tessünk, hanem Istennek, aki megvizsgálja a mi szíveinket.
Ily gyöngéden szeretvén titeket, kedvünk lett volna veletek közölni nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a magunk életét is, mert kedvesekké lettetek nekünk.
Mert emlékeztek, atyámfiai, a mi fáradozásunkra és bajlódásunkra; mert éjjel és nappal dolgoztunk, hogy valakinek közületek terhére ne legyünk, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.
Ezért mi is hálákat adunk az Istennek szüntelen, hogy miután befogadtátok az Istennek tőlünk hallott beszédét, nem emberek beszédének vettétek, hanem annak, ami valósággal, Isten beszédének, mely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
Mert ti, atyámfiai, utánzóivá lettetek Isten azon gyülekezeteinek, melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ti is ugyanazokat szenvedtétek a saját honfitársaitoktól, mint azok is a zsidóktól,
mert akadályoznak minket abban, hogy a pogányoknak beszéljünk, hogy üdvözüljenek, hogy így betöltsék bűneik mértékét mindenkor. Utol is érte őket a harag véglegesen.
Mi pedig, atyámfiai, amint árván maradtunk tőletek egy kis időre, arcban, nem szívben, annál buzgóbban igyekeztünk a ti orcátokat látni nagy kívánsággal.